Az első-ficc

A kimaradt éjszaka

• Jó éjt Bones!
• Jó éjt Booth!

Booth aggódva lépet ki az ajtón, még egy kissé tétovázott, agyában még kavarogtak a gondolatok, azok után, ami ma a laborban történt, de remélte, hogy itt biztonságban lesznek, ide nem juthat el Broadsky. Bizonytalan mozdulattal húzta be maga után az ajtót, még egy utolsó pillantást vetve Brenre. Gondolatai szüntelen gyötörték a lelkét, ha nem sikerül Broadskyt elkapni, talán Ange, Jack, Cam vagy, ami a legrosszabb Bones lesz a következő. Még a gondolatától is, hogy elveszítheti őt, a nőt, a lelke másik felét, a hideg futkosott a hátán.  - Most biztonságban van, itt, nálam – sóhajtotta halkan, majd átöltözött és aludni próbált…

Bren az ágynemű felhúzásával próbálta elterelni gondolatait, de az ajtó halk kattanása és a férfi maga után hagyott illata emlékeztette rá, hogy hol is van és miért. Félt, rettenetesen félt, de erősnek kellett lennie, pihenniük kell, hogy ő a tudomány, Booth pedig tapasztalatai alapján megtalálják a férfit, aki megölte Vincentet és mindnyájuk életét veszélyeztette. Megágyazott, belebújt a férfi pólójába, majd bebújt a takaró alá, remélve, hogy az álmok világa egy kis felüdülést hoz a kegyetlen valóság után. De nem jött álom a szemére, a sötét szobában a plafont bámulta, minden egyes hangra összerezdült, a gondolatai egyre és egyre csak Vincent körül forogtak, ahogy ott feküdt a padlón, őt nézte és kérte, hogy „Ne kelljen elmennie!” Ha lecsukta a szemét, újra és újra átélte azt a pillanatot. Érezte, hogy könnyei elindulnak és Vincent minden szava a fülében csengett. Kínozta a bűntudat, nem értette miért hitte Vincent, hogy ő az, aki el akarta a laborból őt küldeni.  Nem talált rá racionális magyarázatot és az érzelmeiben nem bízhatott, nem tudta, hogy kell. Nem tudta értelmezni őket. Szüksége volt a társára, a férfira, akitől mindig választ kaphatott azokra a kérdéseire, amire ő nem talált racionális magyarázatot.

De nem, ó nem! Nem ébresztheti fel a férfit – viaskodott önmagával - , Booth-nak aludnia kell, pihentnek kell lennie,  hogy megölhesse  Broadskyt. Az önmagával folytatott „harc” közepette, elnyomta az álom, de nem megnyugvást hozó, pihentető álom kerítette hatalmába, hanem az elmúlt nap képei elevenedtek meg ismét. Agya nem hagyta nyugodni őt, verejtékben úszva riadt fel. Utolsó emléke rémálmából Vincent üres, élettől kihunyt tekintete volt. A kétségbe esés úrra lett rajta, levegőért kapott, mardosta lelkét a bűntudat. Felült, a szoba sötétjét lassan megszokta a szeme, remegő lábai a padlót érintették és önkéntelenül is elindultak át a sötét szobán. Az ajtón túlra vágyott…

Félénken lépett be a szobába és egy fegyverrel nézett farkasszemet. Megrettent, erre nem számított. Booth ösztönösen cselekedett, védelmezett. Mikor Brennel tisztázták, hogy nincs veszélyhelyzet, leeresztette a fegyvert és tekintete Bones tekintetét kereste.  Soha nem látta még a társát ennyire kétségbe esettnek és szomorúnak. A hold fénye világított csak be, de a könnyeket Bones szemében jól engedte látni. Tudta, a nő nagyon összetört és a – Mi baj? – kérdése után a nőből kitört a zokogás, egész  testét rázta a sírás, szabadjára engedve minden kételyt, kétséget és gondolatot, mely gyötörték őt, a szavak, melyek száját elhagyták az önvád, a világ és Isten vádolásával voltak teli. A férfi minden szavával, pillantásával igyekezett őt megnyugtatni, nem hagyta, hogy még mélyebbre süllyedjen lelki bánatával. Szorosan magához vonta eldőlve az ágyon, karjaiban tartva hagyta, hogy a nő kisírja minden bánatát. Lágyan simogatta a haját, hátát, szavakra már nem volt szükség. Bren is lassan megnyugodott, könnyei elapadtak, agyában új gondolatok éledeztek. Már érezte ő is a férfi simogatását, ölelésének melegségét, hallotta erőteljes szívverését, az átáztatott póló nedvességét. Felültek, hagyta, hogy a férfi kibújjon a könnytől áztatott pólójából.

• Ha nem adott át Vincentnek a telefont, most te lennél…. – a férfi a nő szájára téve az úját nem hagyta, hogy a mondatot befejezze.
• Cssss…. – nyugtatta. Itt vagyok. – mondta mélyen a szemébe nézve, arcát a tenyerében tartva.

Bren a férfi kezét a tenyerébe véve a szájához emelte, lágyan csókolva azt meg, önmagát is meglepve ezzel. De nem annyira, mint a férfit, aki beleborzongott a nő szájának érintésétől. Lehunyta a szemét, ki akarta élvezni minden pillanatát, még ha csak egyetlen percig is tart ez a varázs. A nő forró lehelete égette a kezét, csókjai perzselték a bőrét érezte, ahogy végigfut a gerincén a vágy, elönti egész testét. Kívánta őt, érezni akarta testének minden porcikáját, de agya megálljt parancsolt: Nem szabad, nem lehet, nem élhetek vissza a helyzettel, össze van törve és mindez lehet, hogy… - gondolatai félbeszakadtak, ahogy érezte, hogy a nő az addig csókokkal borított kezét végighúzza a nyakán, le a vállán egészen a melléig. Kinyitotta a szemét, a nő arca olyan közel volt az övéhez, hogy érezte forró leheletét, innen már – tudta – nincs visszaút. Megcsókolta. Lágyan, finoman, gyengéden érintve az ajkait. Annyi féltés, gyengédség és szerelem volt ebben a csókban, mint még soha azelőtt, senkinek nem adott és senkitől nem kapott ilyet. Egyetlen gondolat nyomasztotta csak csupán, keresett valamit. Elhúzódott a nőtől, a tekintetük összekapcsolódott, és a válasz – melyre már oly régóta várt - ott volt a nő szemében, megtalálta.

6 év minden elfojtott vágyával, szenvedélyével csókolta meg újra, csupán az az egyetlen póló volt a gátja annak, hogy feltáruljon előtte a nő meztelen testének tejes valósága. A látvány, mely elé tárult olyan tüzet szított benne, mely beleégett szívének minden darabjába. Az ágyra döntötte, csókjaival borítva be arcát, nyakát, mellét, lábainak minden egyes szegletét, kezével becézve teste minden apró részletét. Bren sóhajai jelzés volt a férfi számára, a nő sem bírja tovább. Magára húzta a férfit, lábaival átkulcsolva a derekát szabad utat engedve az egyesülés pillanatának. Mert ez volt az a pillanat, mely az első perctől kezdve ott volt bennük, azóta mióta először találkoztak, és 6 hosszú, viszontagságokkal teli év és egy társuk elvesztése kellett ahhoz, hogy mindaz, ami eddig mindkettőjük életében csak álom volt valóra váljon. A férfi tudta az elejétől kezdve, hogy eljön majd az az idő, mikor szerelme viszonzásra talál, és ez most volt. Egy ütemre mozogtak, egy ritmusra mozdultak, a sóhajok az éjszaka csöndjét törték meg, Bren a férfi nevét suttogta. S mint ahogy a hurrikán végigsöpör a parton, mielőtt újra lecsendesedik lágy szellővé, úgy hatalmasodott el rajtuk is a gyönyör. Testük most már gyorsabban mozdult, egyre szenvedélyesebb ritmust diktálva, éreztetve a másikkal közel van már a beteljesedés. Légzésük szaporább, szívverésük erősebbé vált, nem volt többé gyötrő gondolat. Majd eljött a perc és az izmok megfeszültek, a levegő elakadt, a pulzusuk az egekbe szaladt és egy-egy hangos sóhaj jelezte, megérkeztek. Még egy csók s az izmok elernyednek, már a kezek sem követelőznek, a test is megpihen. Nem létezett a múlt és nem számított a holnap, csak a jelen volt egymás karjaiban.

 Elaludtak. Már hajnalodott, az óra 4:47-et mutatott…

A felkelő nap első sugarai, mely áttörték a szoba félhomályát összeölelkezve találták őket. Az álmából ébredő város zajai lassan betöltötték a szobát. A férfi tudata tisztulni látszott, a nő meztelen testének puha bársonyát érezte bőrén, hallotta halk szuszogását. Szeme még csukva, még nem akarta a valóságot, agyában még az éjszaka képei száguldoztak. Önkéntelenül is közelebb húzta magához a nőt. Csak még egy perc, még érezni akarta őt! Tudta, a ma, a holnap, a következő napok, hetek nem lesznek könnyűek. Tegnap éjjel érezte a nő szerelmét, de ismerte őt, mindenkinél jobban ismerte. Racionalitása, néha makacs tagadása, az érzelmek sokasága számára logikátlan. Félt, felébredni félt. Olyan régóta vágyott a nő után, a szerelme után, hogy most, amikor a karjaiban fekszik azt akarta, ez a perc sohase múljon el. – Vajon Bones is érzi mindazt, amit én vagy csak a sebezhetősége „kergette” a kajaimba? - Fájt ez a gondolat! Tudni akarta a választ! De hogyan? Ha hagyja, hogy túlságosan is eluralkodjanak, rajta az érzelmei lehet, hogy elijeszti vele a nőt és visszamenekül a rideg racionalitásába. Istenem, annyi kétség! Tudta, beszélnie kell a nővel, de nem ma. Ma az életükért küzdenek, nehéz nap vár rájuk. Broadsky kemény ellenfél lesz.

Kinyitotta a szemét, a nő szeme még csukva volt. Lágy csókot lehelt a hajára. Szíve nehéz volt a kételytől, a mától, a rájuk nehezedő nyomástól, de amit érzett az belülről jött. - Szeretlek Bones. – megsimogatta az arcát és óvatosan kikelt az ágyból, nehogy felébressze őt.

Pedig már ébren volt. Érezte a férfi szoros ölelését, hallotta szívverését, szavait, mely lelkéig hatoltak, kezének simogatását arcán, a padló reccsenését, az ajtó halk csukódását. Bőrén még érezte a férfi illatát, csukott szemhéja alatt leperegtek a tegnap eseményei. Össze volt zavarodva, nem tudta mit érez. A férfi vallomása a fülében csengtek. Érezte ő is, valami megváltozott benne. Több volt már számára a férfi, mint azt valaha is gondolta volna, de hogy pontosan mi is az, amit érez, még nem tudta. Szerelem, vágy, sebezhetőség? Vajon mit érzett tegnap éjjel, mikor a férfié lett? Tudta, beszélnie kell vele, de hogyan és hogy mit mondjon olyan kérdés volt, amire nem tudta a választ. Pedig neki szinte mindenre volt válasza, racionális magyarázata, de ebben nem volt jó. Ő nem. Booth és Ange, akik képesek mindent érzelmi úton megközelíteni, talán Ange lehet az ő segítségére. De nem ma. Ma sok munka vár rájuk. El kell kapniuk Broadsky-t. Minden figyelmüket erre kell irányítaniuk.

Tudata teljesen kitisztult, kikelt az ágyból. Magára húzta a padlón heverő kölcsönkapott pólót, majd elindult az ajtó felé. Megtorpant, nagy levegőt vett. Szembe kell néznie vele…

• Jó reggelt Booth!
• Jó reggelt Bones! Kész a KV és a zuhany is a tiéd!

És egy csésze, gőzölgő feketét kínált a nő felé, ujjaik összeértek, tekintetük összekapcsolódott. Néhány pillanat volt csak, de olyan jól esett elveszni a másik tekintetében, most nem létezett a külvilág, de a kínos csend rájuk telepedett, szólni egyik, sem mert. Mindössze egy halk: Köszönöm!  Ez volt minden, többet nem beszéltek, egy-egy lopott pillantás, hogy a másik észre ne vegye. Gyors készülődés és kínos némaság az intézetig. A feszültséget, mely köztük lebegett egy apró kis szikra is belobbanthatta volna, szinte tapintani lehetett. Megérkeztek. Végre! Bren kiszállt, a férfi továbbhajtott. Mindketten, egy időben egy-egy mély lélegzetet vettek.

Bren belépett a Jeffersonba. Megnyugodott, otthon volt, ez volt az ő világa. Köpenyt húzott és munkához látott, újra át akarta vizsgálni Leishenger csontjait. Hátha talál rajta valami újat, valamit, ami segíthet. Jack és Angela egész éjjel a laborban voltak. Mindenki kimerült és fáradt volt. A laborban még ott voltak a tegnapi lövés nyomai, a szilánkok a földön, elkerítve, nyomokat védtek, hátha ott is lesz valami új.

Booth az irodájában ült, újra átnézte az aktákat, fotókat, végig gondolta az eredményeket, a megtudott információkat, kutatta a hiányzó darabokat. Mert még sok hiányzó részlet van, ami nélkül nem juthatnak közelebb Broadsky-hoz.

• Booth! Szia Cam, hallgatlak…

És még egy darab a kirakósból.

• Itt Booth! Keressék meg és hozzák be Leishenger főnökét!

A belépőkártya a kikötőhöz tartozott, ez volt az új nyom, az egyetlen nyom.

• Édesem, már vagy két órája vizsgálod Leishenger csontjait, gondolod, hogy beszélni fognak hozzád? – lépett a laborba Angela. – Mond, mi folyik itt? Vincent miatt van? Egész nap csak szótlanul járkálsz fel- alá és…
• Tegnap este lefeküdtem Booth-hal.
• Hogy mit? - képedt el Ange.
• Azt hiszem Vincent miatt volt, ki voltam borulva és vigaszt kerestem, magyarázatot a….
• De hiszen ez-ez egyszerűen csodálatos, Édesem! Tudom, hogy a helyzet nem éppen a legideálisabb, de ahelyett, hogy úgy járkálsz itt, mint egy holdkoros, inkább repkedned kellene a boldogságtól, mint én! Én, annyira örülök nektek! Végre rájöttél  te is, hogy ti ketten igenis összetartoztok. Booth szeret téged és azok után, ami köztetek történt neked is viszonozni kellene a szerelmét.
• Ange, én nem hiszek a szerelemben, én nem hiszem, hogy…
• Ne mond ezt Édesem! Hiszen semmi másra nem vágysz jobban, minthogy szeressenek, hogy melletted legyen a férfi, aki mindennél jobban szeret téged. Egyszerűen csak félsz. Félsz attól, amit érzel, félsz, mert új, ismeretlen, és mert nem hiszed el, hogy igenis van olyan férfi, aki mindig melletted lesz, akivel boldog lehetsz, család lehettek. És ez a férfi Booth! Ő mindezt megadhatja neked, ha nem zárkózol vissza a magad kis tudományos, racionális és logikus világodba, hanem csak engeded, hogy azok az érzések, amik a  szívedben vannak, amik lassan-lassan beférkőznek a gondolataidba is, kiteljesedjenek. Csak engedd, hogy szeressen és enged meg magadnak, hogy szeress!
• De Ange én nem tudom, hogy mi az, amit érzek, nem tudom, hogy az a fájdalom, amit a mellkasomban érzek mit jelent. A tegnap éjszaka több volt, mint amit elképzelni tudtam és most is azt érzem, hogy segítenem kell Booth-nak. Odakint van, Broadsky-t üldözi, és ha valami történik vele, én …  - de szavai elakadtak, egy könnycsepp gördült végig az arcán.
• Édesem! – ölelte magához Angela. - Szereted őt, csak ennyi!
• De nem tudom, mit mondjak vagy, hogy hogyan tegyem.
• Néha van, hogy nem kellenek szavak, mert elég, ha csak belenézel a szemébe, és a lelkének, szívének minden rezdülését meg fogod találni a tekintetében. Tudni fogja, hidd el mit érzel, ha a te szemedben ott van önmaga.
• Reggel, az hitte még alszom, de hallottam a szavait.
• És? Mit mondott?
• „Szeretlek Bones” és megsimogatta az arcom. A szívem majd kiugrott a helyéből, ami ugye, mint tudjuk lehetetlen, mer a szív….
• Ééédesem???
• … hallottam, de én nem tudtam mondani.
• Még nem! Időre van szükséged. Csak lépésről-lépesre. És az első lépést már megtettétek.
• Angela kérlek, hogy ez maradjon kettőnk között, rendben?
• Rendben.

A kikötőben:

• Booth! Kösz Hodgins! – Látta ide bejönni ezt a férfit? – kérdezte egy fényképet mutatva.
• Igen!
• Van a kikötőben olyan hajó, melyen zöldségeket és gyümölcsöket szállítanak?
• Igen, a Phersephone.
• Megvagy, Broadsky!

A laborban:

• Megvagy végre! Dr. Hodgins! Leishenger koponyáját vizsgáltam és a mastoidon hajszálrepedések vannak. Tudod mit jelent ez?
• Igen én tudom! Hívd azonnal Booth-t!
• Booth? – Hallom őt, de nem válaszol. – fordult Jack felé.
• Talán, mert nem tud, ha épp Broadsky-t üldözi. Csak mond neki, hogy el van törve Broadsky jobb keze.
• Booth! Hallottad?
• Igen, és ezzel talán az életemet mentettétek meg.

Néma és feszült csend honolt a laborban, mindenki ott volt, egyként várták Booth hívását. Ange halvány mosollyal az arcán fürkészte barátnője arcát. Mikor tekintetük találkozott ő már látta benne azt, amit Bren még csak most kezdett megérteni. Bíztatta őt minden pillantásával, azt sugallva, minden rendben lesz. És végre megcsörrent a telefon.

• Igen?

A feszültség óriási volt, levegőt venni senki, nem mert.

• Booth elkapta Broadsky-t!

Mindenki hatalmasat ugrott örömkiáltásban törve ki. Sikerült!!! Elkapták! Vége van! De még várt rájuk egy nehéz feladat. Vincent holtestét édesanyja hazavárta. El kell tőle búcsúzniuk.

Már mindenki ott volt Vincent koporsója mellett, csak Bren hiányzott. Késett. Virágot hozott. Elénekelték Vincent kedvenc dalát és koporsóját a halottaskocsira tették. Elbúcsúztak tőle méltón. Az autó elhajtott, ők még maradtak. Bren belekarolt Booth-ba, így engedve Vincentet haza, édesanyjához. Booth és Ange arcán egy-egy halvány mosoly jelent meg, tudván valami megváltozott. Visszamentek még egy kicsit a laborba, emlékezni Vincent-re és megünnepelni, hogy sikerült kivonni Broadsky-t a forgalomból. Nehéz és fájdalmas ügy volt ez, mindannyiukat megviselte, elfáradtak. Az idő is gyorsan telt és szép lassan mindenki indulni készült haza. A labor kiürült, a fények is szinte teljesen kialudtak. Néma csend honolt, már csak ők ketten maradtak. Ott álltak egymással szemben, csak a szemük beszélt, ők nem. Még vártak, egymásra vártak, valamit a másiktól vártak…

És ha ez a pillanat örökké tarthatott volna, talán mindketten megértették volna, mit jelentett számukra a tegnap éjszaka, de nem volt hozzá bátorságuk, hogy mindezt szavakba foglalják. A férfi tudta a nő jelenti számára a világot, a jövőt. Szerette őt, régóta szerette. Tegnap éjjel az övé volt, érezte szerelmét, testének szenvedélyét, még az emlékek is felperzselték a vérét, de jól ismerte őt. A nő retteget a saját érzéseitől, a feltételek nélküli szeretettől, számára ez nem volt racionális, és Booth nem volt benne biztos, hogy Bones képes lesz mindezt levetkőzni, kimondani, amit érez. Booth viszont pontosan tudta, hogy ő többet akar egyetlen éjszakánál, de félt, hogy a nőt csak a sebezhetősége vezette hozzá. Nem akarta őt elveszíteni, szeretni akarta és azt akarta, hogy ő is szeressen. Ma még erősen benne élt mindaz, amit tettek, ami köztük volt, még nem akarta, hogy a nő szavai, rideg racionalitása mindezt elvegye tőle.

• Gyere Bones, hazaviszlek, hosszú napunk volt. – Fordította el a fejét, mert már csak egyetlen pillanat választotta el attól, hogy újra érezze a nő csókjának édes izét.
• Booth, várj…
• Bones, kérlek. Menjünk!

Bren szíve összeszorult, lábai nem mozdultak, csak tekintete követte a férfi távolodó alakját. Teljesen összezavarodott, ki akarta mondani a gondolatait, Ange szavait, és nem értette a férfi miért ilyen rideg vele. Egy hatalmas gombóc volt a torkában, a sírás fojtogatta, de visszanyelte könnyeit és elindult utána.

Hazáig egyetlen szó sem hagyta el szájukat, mert belül mindketten önmagunkkal viaskodtak. Bren életében először retteget attól, hogy elveszíti a társát, a férfit, aki már az élete része. Hosszú ideje már nem telt el úgy nap, hogy nem találkoztak, dolgoztak együtt, ünnepelték meg, ha sikerült egy ügyet lezárniuk, vitatták meg az élet kérdéseit, nyújtottak vigaszt, ha szüksége volt rá valamelyiküknek. Nem lehet, hogy mindez szertefoszoljon.

Megérkeztek, a férfi nem szólt, rá sem nézett. Bren szemében könnyek gyűltek, már nem tudta visszatartani őket, szó nélkül szállt ki a kocsiból. Fájt a szíve, hiába tudta, hogy ez lehetetlen. Lábai remegtek, a feje kóválygott. Talán az ital, talán a fáradtság, de lehet, hogy a mellkasában érzett fájdalom tette, nem tudta, de a teste nem engedelmeskedett az agyának és mielőtt beléphetett volna háza ajtaján, összecsuklott.

Halk zörej és kellemes KV illat terjengett a levegőben, a nap bevilágította a hálószobát, ajtaja nyitva volt. Bren megpróbált emlékezni. Utolsó képe annyi volt, hogy odakint sötét volt, kinyitotta az ajtót, aztán minden elsötétült. Már emlékszem, Booth és némasága, elutasító közönye.

• Jó reggelt Bones, hogy érzed magad? – jelent meg a férfi az ajtóban az illatozó KV-t hozva. Leült az ágy szélére, átadta az forró italt. Szemében nyoma sem volt a tegnapi viselkedésének.
• Köszönöm. – És egy nagyot kortyolt az KV-ból. – Elájultam?
• Összecsuklottál az ajtóban, jól rám ijesztve ezzel.
• Örülök, hogy még itt voltál.
• Én is, hidd el! Kimerültél.
• Már diagnosztizálsz is?
• Nem én, te. – A nő értetlen arckifejezését látva gyorsan folytatta. - Egy rövid időre magadhoz tértél és te magad mondtad, aztán mély álomba zuhantál.
• Hány óra van? Nagyon korán visszajöttél.
• El se mentem, Bones. Ugye nem gondolod, hogy magadra hagylak, amikor…
• Rám se néztél, még csak el sem köszöntél. Ezek után mért kellene azt gondolnom, hogy nem hagysz magamra, amikor szükségem van rád?
• Nagyon sajnálom, Bones, kérlek, ne haragudj rám, csak össze voltam zavarodva, tisztáznom kellett magamban a dolgokat, de ha a közelemben vagy képtelen vagyok józanul gondolkodni. Tegnap este minden erőmmel azon voltam, hogy képes legyek visszafojtani magamba… - elhallgatott. Talán jobb, ha mégsem folytatja.
• Mit? – Bren nem hagyta annyiban, tudni akarta miért viselkedett vele így a férfi azok után, ami köztük történt.
• …..az érzéseimet. – És, ha már belekezdett, hát folytatta. - Nézd, szeretlek, és ami történt köztünk, mindent megváltoztatott. Akarlak Bones, de nem csak egyetlen éjszakára, nem csak azért, mert vigaszt kerestél sebezhetőséged gyógyítására… és tegnap este még annyira élt bennem az együtt töltött éjszakánk, hogy képtelen lettem volna elviselni, ha újra…
• Visszautasítalak?
• Visszautasítasz?
• Most már tudom, mi vitt hozzád akkor éjjel. Te magad! Nem tudom, hogy amit érzek, hogyan kell szavakba foglalni, de van, hogy nem kellenek szavak, mert a tekintetünkben ott van szívünk minden rezdülése. – Angela szavai kissé sután hangzottak Bren szájából, de jelenleg nem tudta volna sem jobban, sem máshogy elmondani érzéseit.

Hatalmas kő esett le a férfi szívéről, csábos mosoly jelent meg az arcán. Tudta, a nőtől ez felért egy vallomással. Sejtette, hogy ez nem az ő szavai voltak korábban, de nem is érdekelte. Kivette a csészét a nő kezéből, az éjjeliszekrényre tette és szenvedéllyel telve csókolta meg, érezte újra teste remegését, a fellobbanó vágy hívogató érintését. Biztos volt benne, ma nem dolgozni fognak, ez a nap a kettőjüké, szerelmük, vágyaik beteljesülésé.

Booth és Bones e naptól kezdve nem csak a munkában, de otthon is társak voltak. Napközben, mint eddig tették a dolgukat, - Angelán kívül senki nem tudott róluk, - de éjjel nem volt számukra akadály.

Bren az elmúlt héten szinte minden reggel rosszulléttel ébredt, a feje kóválygót, a gyomra liftezet, mellei, bőre érzékennyé váltak. Először arra gondolt, hogy a gyakran hajnalig tartó szeretkezéseik és ebből adódóan a kialvatlansága okozza a tüneteit, de egyik reggel miután már a KV illatától is rosszul lett és a WC fölé görnyedve próbálta visszanyerni színét, elgondolkodott. Ezek a tünetek, mintha… és a menzeszem is késik. Most örült, hogy Booth korán elment, képtelen lett volna neki elmagyarázni a tényt, ami még számára sem volt bizonyos tény.

Bren első útja a patikába vezetett. Szinte le sem pakolt az irodájába, már indult is a mosdó felé. A teszt leírása teljesen egyértelmű volt, néhány perc és látható az eredmény. Döbbenten, ugyanakkor boldogan bámulta a fehér papíron megjelenő két rózsaszín csíkot. Anya lesz!

Már régóta szeretett volna gyereket, de a körülmények akkor nem olyanok voltak, mint most. Most? - ez forgott a fejében. Hiszen alig pár hete, hogy Boothal nem csak a munkában alkotnak egy párt. Nem tudta, hogy a férfi, hogy fog reagálni. Egy gyerek kellőképpen felforgatja, az amúgy sem hétköznapi életüket. Sok minden van még most is, amiben merően eltér a véleményük és máshogy viszonyulnak dolgokhoz, de abban biztos volt, hogy a férfi szereti őt. Ő maga még csak most tanulja, hogyan mondja ki érzéseit és vetkőzze le kapcsolatukban erős racionalitását, ami valljuk be nem mindig sikerül, de azt érezte, a szíve legmélyén érezte, hogy akarta ezt a gyereket és akarta a férfit is. A telefonja csörgése szakította félbe gondolatait.

• Brennan! Szia Booth! Rendben, ott találkozunk!

Egy újabb, bonyolultnak ígérkező eset elébe néznek. A bowlingpályán találtak egy összetrancsírozott holttestet. Az első helyszíni vizsgálatkor még nem sejtette, hogy nem sokkal később újra Wanda és Buck bőrébe kell bújniuk ahhoz, hogy kiderítsék mi történt az áldozattal, de amikor ezt eldöntötték és álruhában kezdték meg a nyomozást, örült, hiszen most ők egy házaspár voltak, nem kellett titkolniuk érzéseiket senki előtt. Nyíltan szerethették egymást, már-már szinte túlzásba is estek, ami Max szemének fel is tűnt. Furcsa volt neki, amit látott rajtuk, túl jól játszották a szerepüket, szinte már élethűen.

Bren gondolatai sokszor kalandoztak el, nehezen tudott az ügyre koncentrálni, hiszen egyrészt, amit ma megtudott, folyton az agyában voltak, másrészt Angenél is megindult a szülés, Jack folyamatosan tájékoztatta róla, hogy is áll az „ügy” a kórházban. Nem akart lemaradni barátnője életének legszebb napjáról.

Végül minden nehézség ellenére kora estére sikerült fényt deríteni a gyilkosságra, épp időben ahhoz, hogy odaérjenek a kórházba. Angela a vajúdás utolsó szakaszába ért, nemsokára kezében tarthatja kis újszülöttjét. Még számukra is ismeretlen volt, hogy lányuk vagy fiúk születik, egyedül azon aggódtak, hogy egészséges legyen. A váróban mindenki izgatottan, de örömtelien várta a híreket bentről. Egyedül Bren arcán tükröződött az aggodalom, tudva, hogy hamarosan ő is átéli azt, amit most a barátnője. Aggódott mindazért, ami előttük volt, tudta, hogy el kell mondania a férfinak és csak remélni tudta, hogy Booth is akarja majd a szíve alatt hordott kis életet. Most már pontosan tudta, hogy az első együtt töltött éjszakájukon fogant meg. A sors elvett egy életet és adott egyet, egyazon napon.

Angela sikolyai elhallgattak és nem sokkal később halk gyereksírás hallatszott ki a váróba. Az izgalom a tetőfokára hágott és néhány perccel később Jack jelent meg az ajtóban széles mosollyal és könnyes tekintettel, karjában tartva fiát, Michael Stacatto Vincent Hodginst. Gyönyörű gyermek volt, a barátok körülállták apát és fiát. Bren szemében könnyek gyűltek, lopva pillantott a szeretett férfira, tekintetük egy perc erejéig találkozott, majd csendben otthagyta a kintieket és barátnőjéhez indult. Angela arcán fáradt, de felhőtelen boldogság tükröződött. Kilenc hónapig várt erre a napra. Minden fájdalma ellenére a leggyönyörűbb pillanata volt ez eddigi életének.

Miután mindannyian gratuláltak az újdonsült szülőknek magukra hagyták őket. Booth és Bones számára olyan természetes volt, hogy együtt indultak haza. Bren tudta, most kell elmondania, de aggodalma arcán is tükröződött. Ő úgy gondolta, hogy egy gyerek születése épp elég bonyodalmat és felelősséget ad a szülőknek ahhoz, hogy aggódás költözzön a szívükbe, azonban ezt Ange és Jack arcán nem látta és mielőtt megosztotta volna a férfival a hírt, tudni akarta, hogy ő mit gondol erről. Sejtette, hogy teljesen másképp vélekedik majd a dologról, mint ő, de hallania kellett. A férfi véleménye olyan volt, amire számított, érzelemmel teli. Booth pont olyan volt, mint mindig. Megpróbálta elmagyarázni, hogy egy pár életében a legszebb dolog a világon, ha babájuk születik és látta a férfi tekintetében, hogy nem érti az ő arcán tükröződő kétséget. Megálltak. A férfi először azt hitte, hogy Bones a baba egészsége miatt aggódik, de már tudták, hogy rendben van. Jack és Ange most a legboldogabb pár a világon, ezt Bonesnak is látnia kell, és látta is, de ahogy a nő arcát nézte, rájött másról van szó, Bones mondani készül valamit.

• Mi az? – kérdezte kissé értetlenül. Feszült csend volt, Bren a szavakat kereste.
• Én… terhes vagyok. Te vagy az apa.

Bren torka elszorult a férfi döbbent arcát látva, szinte már a sírás fojtogatta, de ahogy a férfi felfogta, amit hallott, széles mosoly jelent meg az arcán. Bren megkönnyebbült. A férfi körül megszűnt létezni a külvilág, karjába vette a nőt, a levegőbe emelte és felemelő boldogággal erősítette meg a nő szavait.

• Gyerekünk lesz! Ez csodálatos! – Öröme határtalan volt, de aztán egy árny suhant át az arcán. – Te is akarod a babát, ugye Bones?
• A babát is és téged is Booth! Szeretlek! – Már képes volt kimondani, teljes szívéből szerette a férfit.

Reggel, mikor Booth felkelt és fájó szívvel hagyta a nőt otthon, nem gondolta volna, hogy a nap végére mennyire megváltozik az életük. Csodálatos volt a mai nap minden tekintetben. A világ két legcsodálatosabb dolgát kapta ma a nőtől, a szerelmét szavakba foglalva és a hírt, hogy család lesznek. Többé nem titkolja senki előtt, - még ha az állásába kerül is, - hogy Bones már nem csak a munkában a társa. Akarta őt mindig és nyíltan.

• Én is szeretlek, Bones! – És csókjuk erősítette meg kimondott érzéseiket. - Menjünk haza! – Kézen fogva indultak el újra.
• Hozzám vagy hozzád?
• Ma te döntesz! – vigyorgott a férfi.
• Ma éjjel ott akarok szeretkezni veled, ahol a gyermekünk fogant. Tudod a hormonok! – incselkedett a nő vele.
• Húúú…egy izgalmas éjszaka elébe nézünk!
• Egy? – nézett rá huncutul.
• Pontosítok! Sok! Így jó? – nevetett ő is.
• Tökéletes!

Két nappal később Jack hazavitte Anget és Michaelt a kórházból, Bones, Booth, Cam és többiek mind várták őket otthon. Ange nagyon meglepődött a fogadóbizottság láttán, de ugyanakkor örült is neki. Ange, ahogy barátnőjére nézett látta rajta, hogy történt közte és a férfi között valami, hiszen mindkettő csak úgy sugárzott a boldogságtól. Nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen rá.

• Szóval, Édesem – fordult Bren és Booth felé, fürkésző tekintettel pillantgatva rájuk, karján kisfia édes álmát aludta – amíg én neki adtam életet – szeretettel nézett a kis csöppségre – addig ti….? – és várta, hogy befejezzék mondatát.
• Addig mi? – kérdezték egyszerre. – Mi van velünk?
• Jaj, ugyan már, hiszen rátok van írva! – Ange szavaira csend lett a szobában, minden szem rájuk szegeződött. Bren és Booth sejtelmesen nézett egymásra, majd Angere és a többiekre. – Lerí rólatok, hogy majd megőrültök egymásért.
• Ezt mindenki tudja, csak ők nem. – kotyogott közbe Daisy.
• Elmondjuk nekik? – kérdezte Booth gonoszkás mosollyal szája szegletében a nő megerősítését várva.
• Ne csináljátok már ezt, miről van szó? - Ange nem bírt magával és a többiek arcán is a kíváncsiság jelei tükröződtek
• Gyerekünk lesz! - Fordult Bren a férfi felé, újait az újaiba kulcsolva és ott mindenki előtt szájon csókolta.

A hallottaktól és a látványtól döbbent tekintetek meredtek rájuk. Mindenki tudta, hogy előbb vagy utóbb csak rájönnek, hogy mit éreznek egymás iránt, de ez most nagyon hirtelen jött, és ráadásul így! Ange tért először magához, Michaelt átrakta az apja karjaiba, a barátnőjéhez lépett és átölelte.

• Gratulálok, Édesem! Ugye én megmondtam! Ti összetartoztok! És neked is gratulálok, Booth – fordult a férfi felé és két puszit nyomott az arcára – de ha összetöröd a szívét vagy megbántod őt, velem gyűlik meg a bajod! – „fenyegette meg” Ange a férfit, komoly, de szeretettel teli tekintettel.
• Nem fogom, Ange és köszönöm! Te már hamarabb tudtad, mint én magam, hogy…
• Nem tudsz nélküle élni?
• Ahogy mondod.
• És végre, te is beláttad, Édesem, - fordult vissza – hogy Booth az a férfi, aki neked kell! Nagyon örülök nektek és a babátoknak! Legyetek olyan boldogok, mint mi!
• És ez szóljon mindenki szájából, - kontrázott rá Jack is.
• Úgy van, úgy van! – kiabálták egybehangzóan a többiek is.
• De ugye tudjátok, hogy így nem biztos, hogy továbbra is együtt dolgozhattok…, de én mellettetek állok, ha szükséges – Cam főnöki vénáját elnyomta kettejük boldogsága.
• Tudjuk Cam és köszönjük, mindenkinek! Igaz barátok vagytok! – a férfi őszintén így is gondolta.
• Köszönöm én is mindenkinek, és főleg neked Ange! Nagyon hálás vagyok neked!

Nem volt többé titok, mit éreznek egymás iránt. Régóta kerülgették egymást, sokszor voltak veszélyben, éltek meg sok csodát és csalódást, életet és főleg halált, sodorta őket egymástól távol az élet és kerültek nagyon közel egymáshoz, nem csak lélekben. Észrevétlenül lopakodott be gondolataikba a másik hiánya, váltak fontosabbá egymás számára, szerették meg a másikban azt, ami egykor szerelmük legfőbb akadálya volt, az ellentéteiket. Sok mindenben különböztek még most is, vélekedtek dolgokról másképp, néhány kérdésről merőben eltérően gondolkodtak, Bren racionalitása és Booth érzelmi világa, tudták jól, még sok vitát fog szülni közöttük, de ahogy a munkájukban, úgy szerelmükben is képesek lesznek kezelni. Egy valami volt, amiben mindketten már most teljesen biztosak voltak, és ugyan úgy vélekedtek róla, az volt, hogy egy életen át lesz valami, ami mindig összeköti őket, az, hogy szülőkké válnak.

VÉGE