Holtak virága/2.

Régóta nem volt részem ilyen kipihentető alvásban, ráadásul egy olyan férfi ölelésében, akitől a legtöbb nő rettegne. Én tökéletes biztonságban éreztem magam karjai között, és érzékeim tudatták velem, hogy apám is épségben visszatért késő éjszakai kalandtúrájáról.

A Nap már melegen sütötte Mystic Falls utcáit, mire magunkhoz tértünk. Nagyot nyújtózva rúgtam le magunkról a takarót a szemet gyönyörködtető látvány kedvéért. Egy hangos, őszinte nevetés érkezett rá válaszul.

• Mit szólnál hozzá, - hallottam meg a fülemnek oly dallamos hangszínt is – ha egy kicsit randisabbra vennénk a figurát?
• Ez nálad mit is jelent? – incselkedtem vele, miközben újaim a mellkasán táncoltak.
• Vacsora, gyertyafény, tánc, forró fürdő egy üveg pezsgő?
• Ez jól hangzik… - kezem egyre lejjebb vándorolt.
• De? – csuklott el a hangja érintésem nyomán.
• Már elígérkeztem. – csókoltam meg.
• Valóban?
• Ez a kedvenc szavad?
• Már megint kezded?
• Mit is?
• Pont ezt!
• Vagyis?
• Az állandó mellébeszélést. – fordított korábbi testhelyzetünkön úgy, hogy most ő kerekedett fölém.
• Vadászni megyünk. – fordítottam komolyra a témát. – Két hibrid már megvan.
• Kettőt már megöltetek egyetlen éjszaka alatt? Hogy találtátok meg őket és egyáltalán honnan tudjátok, hogy nem halandókat gyilkolásztok halomra?
• Hat éves korom óta nevelt a két legjobb a vadászatra. Most komolyan válaszokat vársz?
• Szándékosan vadászt csináltak belőled? – nyílt tágra a pupillája.
• Nem, ez nem így működik. Én erre születtem.
• Micsoda? – nevetett fel zavartan.
• Ne menjünk most ebbe bele. – ráztam meg a fejem. - Még négy hibrid szabadon teljesíti teremtője minden kívánságát. Csendesen ki kell őket iktatnunk meggyengítve ezzel Klaus hatalmát. A munkatársaim közben keresik a módját, hogyan állítsuk meg Klaust úgy, hogy Elenának és más ártatlannak ne essen baja.
• Szóval megint válaszok nélkül hagysz? Ennyit a bizalomról.
• Damon! Nem erről van szó.
• Hát miről? – csattant fel.
• Segíteni vagyunk itt, a küldetésemet teljesítem. – keltem ki az ágyból. - Nem szükséges, hogy többet tudj annál, mint ami feltétlenül szükséges. – csavartam magamra a korábban lerúgott lepedőt.
• Feltétlenül szükséges? – ugrott fel ő is haragtól szikrázó szemekkel.
• Nézd, csak gondold végig a jelen helyzetet. Én vadász vagyok, tele titkokkal és rejtélyekkel. Az a dolgom, hogy fenntartsam az egyensúlyt. A sötétség különböző teremtményeivel vívok nap, mint nap élet-halál harcot és soha nem tudhatom, hogy egy-egy vadászat után visszatérek-e vagy sem. Én a te fajtád gyilkosa vagyok, Damon és ezen nem változtathatok bármit is érzek irántad. Elég zűrős így is az életem és neked is megvan a magadé.
• Nem a kezedet kértem meg Summer, csak az érdekel ki vagy valójában. Csak úgy, a bizalom jeleként, ha már egyszer úgyis együtt megyünk ma este hibridvadászatra. – lépett oda hozzám. – Egyébként mi is az, amit érzel irántam? – csillant huncutság kék szemeiben.
• Nem öllek meg! – feleltem mosolyogva, majd szájon csókoltam a téma lezárásaképp. – Egyébként ráérsz?
• A tiéd vagyok.
• Akkor öltözzünk! Sok dolgunk van naplementéig.

Húsz perccel később én felkészülten, Damon tele kérdésekkel álltunk az erdő közepén. A Nap sugarai nehezen törték át a fák sűrű lombjait, félhomály uralkodott. A város zajai már rég megszűntek körülöttünk, az erdő, széltől borzolt suhanói hangjai és a jöttünktől megrettent kis állatok neszezései töltötték be a teret.

• Minek jöttünk ide? – hangzott az első kérdése érkezésünk után alig egy perccel.
• Gyakorolni. – vettem elő táskámból az ezüstből készült dobóhegyeket. – Tudod, hogy kell ezeket használni? – mutattam az előttünk álló úgy jó 3 méterre lévő keskeny törzsű fa irányába.

Damon mosolyogva vette ki kezemből a 10 darabból álló készletet és egyesével, méretük szerint sorban, pontosan egymás mellé dobta őket a fába.

• Jó! – nyugtáztam a látottakat és indultam meg a fa felé.
• Céldobásban mindig jó voltam. – nevetett. - Viszont ezekkel nem sokra megyünk a hibridekkel szemben.
• Pontosan arra jók, hogy időt nyerj.
• Időt? Mire? – húzta fel szemöldökét.
• Ők gyorsabbak, erősebbek és sokkal jobb érzékszervekkel rendelkeznek, mint én, mint te. Pusztán erővel nem győzheted le őket, velük szemben ésszel kell harcolni. Ezek – értem vissza az összes dobóheggyel a kezemben – pontosan annyi időt biztosítanak a számunkra, hogy felvegyük a megfelelő pozíciót – ugrottam át a feje felett egy dupla fordulattal a levegőben, így kerülve a háta mögé, karomat földet érésem után nyomban a nyaka köré csavarva – pillanatnyi meggyengítésükhöz, - szorítottam meg a nyakát, úgy hogy annak hatására térdei megrogytak, - hogy azután – léptem vissza elé, amint a térde a földet érintette – kitépjük a szívüket. – szorítottam kezemet erőteljesen a mellkasához.
• Ok, - fogta meg a kezemet, szemében elismeréssel, miközben talpra segítettem – vettem.
• Zárj ki magad körül minden más zajt, - adtam a kezébe a hegyeket egy kivételével – zavaró körülményt, érzéseket és gondolatokat. Csak a belső hangokra figyelj, kövesd az ösztöneidet.
• Hé, hé kislány! – emelte fel mindkét kezét. – Vámpír vagyok! A vadászat a véremb… - fagyott bele a szó, amikor a legnagyobb hegyet a korábban céltáblának használt fa lombjai felé hajítottam és onnan élettelenül zuhant le egy villás farkú barna kánya teste.
• Akkor rajta! Vadássz! – szólítottam fel dühösen flegma hanyagsága miatt.
• Mégis mire? Ma madarakat fogunk öldösni? – még mindig nem vette komolyan a dolgot.
• Rám! – kiáltottam rá dühösen. Az életével játszott.
• Tessék? Te megőrültél! – meredt rám rémülten.
• A folyó és a hegy lába közötti erdő. Ez most a vadászterület. Vámpír vagy, hát cserkészd be az áldozatod! – ütöttem meg őt és tűntem el hirtelen a szeme elől. Még hallottam, ahogy felmordul a fájdalom hatására és utánam ered.

Ritkán van részem ilyen élvezetes vadászatban, Damon jó ellenfél volt. Nehéz volt őt észrevétlenül becserkészni. Egy-egy apró jel, egy-egy villanás, amellyel tudtam vele, még szabadon vagyok. Élvezte a játékot. Egyre jobb lett. Hajtotta a vére. Az ösztönei remekül működtek. Lassan megtanult figyelni a  belső hangokra is. Hosszú órákat töltöttünk az erdő mélyén. Azokra a percekre emlékeztetett ez, mint, amikor apámmal edzettünk.

• Nagyon jó voltál. – leptem meg őt hirtelen egy kidőlt fának szorítva.
• Mégsem tudtalak becserkészni.
• Méltó ellenfél voltál, és én nem vagyok könnyű vad.
• Igazán megnyugtató, hogy az oldaladon harcolok, nem pedig ellened. – csókolt meg.
• Amíg rendesen viselkedsz ez így is marad. – feleltem a szemébe nézve, miközben egy vágást ejtettem a karomon és az övén is. A vér szaga lengte be körülöttünk a levegőt.

Naplemente után nem sokkal készen álltunk a mai vadászatra. Apám és Damon, mint a bika és a torreádor mérték fel egymást. A három lépés távolságot a világért sem lépték volna át. Némán kezet fogtak, biccentettek egymás felé majd rám tekintettek. Igazán lenyűgöző látványt nyújtottak. Képtelen voltam megállni, hogy ne húzódjon mosoly az arcomra ábrázatukat látva. Szó nélkül fordítottak nekem hátat és indultak meg a motelszobám kijárata felé egy-egy alig észrevehető fejcsóválás kíséretében, ezzel tudatva számomra, hogy feltűnt nekik a derű az arcomon.

Úti célunk adott volt. Ez az egy fix pontja volt a tervünknek, de ezen kívül minden más kétséges volt. Épp, ahogy az alkalom szülte. Erre a harcra konkrétan nem lehetett felkészülni, mint ahogy azt megérkezésünk pillanatában rögtön tapasztaltuk is. Klaus és testvérei két hibridje kíséretében épp távozó félben volt, a másik kettő a házőrző szerepét kapta. Döntenünk kellett. A távozók után megyünk, vagy a maradottakra koncentrálunk. A ház még így is szinte bevehetetlen volt, Klausék viszont túlerőben voltak. Rövid félmondatok kíséretében a következményeket is mérlegelve a maradás mellett döntöttünk. Damon többször járt már Klaus villájában, ismerős terep volt a számára. Miután a távozók tisztes távolságba kerültek, leereszkedtünk a hegyoldalról. Könnyedén bejutottunk Damon útmutatásai alapján és gyorsan dolgoztunk. A csali most én voltam. Azonnal megérezték a hibridek a szagomat. Gondolkodás nélkül támadtak rám, az ösztöneik vitték őket, a területüket védték. Ez volt a mi előnyünk. Apám és Damon szinte észrevétlenül tudtak mögéjük kerülni és egyszerre támadni mindkettőjüket. Nem adták magukat könnyen. Hatalmas ugrásokkal igyekeztek előnyt kovácsolni vesztesnek ígérkező pozíciójukból. A magunk által készített háromágú, félkör formájú, bumerángként működő fegyverem pontosan ezekre a helyzetekre lett tervezve. Gyakorlott kézben képes volt bármilyen felületről visszatalálni, az útjába kerülő akadályt áthasítani, legyen az akár fa, vagy épp egy fej. A magasabbik hibrid feje fegyveremnek hála egyetlen pillanat alatt vált el a testétől. A másik, akivel apám és Damon felváltva harcolt megérezve társa elvesztését még dühösebben támadt rájuk, de dühe már elborította az agyát és figyelmetlenné vált. A szíve – néhány másodperccel később – apám kezében szűnt meg végérvényesen létezni.

A törött üvegeket, a felborított bútorokat, az összetört székeket, a vérfoltokat és a holttesteket szinte lehetetlen lett volna észrevétlenül eltüntetni és az igazat megvallva értelme sem lett volna. Klaus úgyis megérezné az én, emberi és hibridjeinek vérszagát abban a pillanatban, ahogy belépne a házba. Nem volt vesztegetni való időnk, mihamarabb vissza kellett érnünk a városba. Gyorsan fel kellet készülnünk Klaus ellencsapására és itt volt az ideje, hogy Elena védelmét is megerősítsük.

Egy éppen kirobbanni készülő vita kezdetekor érkeztünk vissza Mystic Falls központjába. Klaus és két hibridje állt szemtől-szembe, néhány lépésnyire egymástól, egy magas, szőke hajú srác és egy hosszú barna hajú fiatal lánnyal szemben. Az őstestvéreknek nem volt nyoma. Rossz előérzet kerített hatalmába. Damonra pillantottam. Forrt benne a méreg. Ahogy megállt az autó kipattant belőle és szó nélkül indult meg a pár felé.

• Mondtam már Klaus – hallottuk a szőke srác hangját még a kocsiban ülve – nem tudom, hogy miről beszélsz! Fogalmam sincs, hol vannak.
• Jó estét, csatlakozhatok a bulihoz? – ért oda hozzájuk Damon is megjátszott könnyedséget igyekezve sugározni. – Mi a fenét csináltok itt, Stephan? – fordult dühösen a pár felé. – Megmondtam, hogy maradjatok nyugton! – szemei szikrákat szórtak.
• Aggódtunk érted, Damon, - szólalt meg a lány – két napja azt sem tudjuk, merre jársz!
• Befognád a szád, Elena! – intette le még dühösebben.
• Damon! – kelt a lány védelmére a srác ingerülten, miközben Klaus a köztük lejátszódó jelenet hatására csendesen somolygott az orra alatt a megfelelő pillanatra várva, hogy lecsaphasson.

Apámmal egymásra néztünk. Ideje volt közbelépnünk. Kiszálltunk a kocsiból. Klaus és ölebei néhány másodperces habozás után rögtön érkezésünk irányába fordítottuk el fejüket.

• Nocsak, nocsak! – ingatta meg fejét, amint felismerhetővé vált kilétünk. – Személyesen az igazi vadász és örökös kísérője Angel, vagy inkább Angelus? – villantotta ránk izzó szemeit, azzal az örökös mosollyal az arcán, ami mindig ott lapult szája szegletében, ha fölényes helyzetben érezte magát.
• Angel? – ismételte Damon a nevet. - Az angyalarcú gyilkos? – és az a tekintet, amivel rám nézett a lelkem mélyéig hatolt.
• Imádom a feszültség érzését a levegőben! – vigyorgott Klaus. – Sejthettem volna, hogy nem a kedves barátaim – mutatott Damon és Stephan felé – szegtek alkut.
• Az alkuszegés a te szokásod, Klaus! – vettem fel vele a kontaktust. – Különben nem lennénk itt! Igaz?
• Kik ezek, Damon? – fordult testvére felé Stephan. – És mi folyik itt?
• Ne most, Stephan! – intette le Damon öccsét, miközben tekintetével követte minden mozdulatomat.

Klaus előtt álltam, három lépésre tőle. Apám, Stephan és Elena elé sétált, pontosan egy vonalba Damonnal.

• Megállapodtunk, Klaus. – folytattam. – Számíthattál volna ránk!
• Való igaz! Bár későbbre vártam érkezésed.
• A híred gyorsabb, mint a terved.
• Hol vannak a hibridjeim?
• Ahol lenniük kell! És Elenához az út rajtam keresztül vezet, úgyhogy szedd össze a családod és menj el innen!
• Nem tudsz megölni, vadász! Bármilyen természetfeletti képességeid is vannak, az érzéseiden még te sem vagy képes felülkerekedni.
• De még élek a nyomodban leszek, és mindent elkövetek azért, hogy megkeserítsem az életedet!

Klaus szemei az elhangzottak miatt villámokat lövelltek irányomban, amikor megszólalt a telefonja. Hátrálni kezdtem. Mindannyian – Elena kivételével – hallottuk a telefon túl végéről beszélőt.

Dühödt üvöltés kíséretében érte a hibrid, apámnak szánt, ám a háta mögül hirtelen kilépő Elenát a támadás. Az elhárítására már nem volt idő. Stepfan gyorsasága mentette meg őt a haláltól, testével védve meg szerelme életét. Az események felgyorsultak. Egy erőteljes rúgással tudtam csak visszaverni a hibrid következő támadását.

• Ne! – üvöltötte Klaus hibridje felé. – Vissza! – adta ki utasítását.

Háromágúm fénye megcsillant a Mystic Grill neonjának fényében.

• Vadász! Ezzel még nincs vége! – harsogta felém mérhetetlen dühvel a hangjában.
• Takarodj innen, vagy egyesével vadászom le minden pokoli teremtményed a családoddal együtt! – zengett az én hangom is az egyébként néma éjszakába, és a következő pillanatban már a villám sebességével tűntek el szemünk elől.
• Vidd őket haza, - toppantam Damon elé – és vigyázz rájuk! Nemsokára mi is csatlakozunk hozzátok.
• Tartozol némi magyarázattal! – sziszegte fogai között.
• Ne most! – csattantam fel. – Elkezdődött! Menjetek!
• Damon! – hallottuk meg Elena sírós hangját.
• Mi van? – fordult felé.
• Stephan, megsérült! Megharapták. – zokogta most már kétségbeesetten.
• Vissza kell mennünk. – fordult vissza felém ingerülten.
• Hová? – kérdezte Elena.
• Lehetetlen. Nem jutnánk ki élve onnan. – vettem át a szót.
• Az öcsém haldoklik. Klaus vére az egyetlen, ami meggyógyíthatja. Veled vagy nélküled, de én…
• Nem az egyetlen. – szakítottam félbe.

Stephan földön fekvő legyengült testéhez sétáltam, mellé guggoltam.

• Igyál! – tartottam szája elé felkaromat.
• Nem! – hallottam erőtlen tiltakozását.
• Ő nem iszik embervért. – szólt közbe Elena is.
• Akkor meghalsz! – néztem Stephan meggyötört szemébe...